Oroszlányi Szolgáltató Zrt
Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.
a mindennapok sikeres szolgáltatója
Oroszlány város életének meghatározó cége az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. (OSZ Zrt.), amely teljes egészében közösségi tulajdonban van, a részvények 90 %-a az Önkormányzat birtokában van, míg a fennmaradó 10 % a Vértesi Erőmű Zrt. (Vért) tulajdona, amely viszont állami kézben van.
A cég alaptevékenysége a távhő szolgáltatás, de számos más területen is fontos szereplője a térségnek. Működtet bérlakásokat, sportlétesítményeket, van egy saját tulajdonú kisebb szállodája, a Beatrix Vendégház. Ezen kívül Oroszlány ipari parkjának üzemeltetését is ellátja az OSZ. Ez az ipari park a legelsők között létesült az országban és ma már számos – nemzetgazdasági szinten is jelentős – vállalkozás befogadója, ahol jelenleg mintegy 3500 ember dolgozik. A cég nagyobb vállalkozásokban, beruházásokban is részt vesz kivitelezőként, így pl. 2013-ban pályázat keretében elnyerte és sikeresen meg is valósította az oroszlányi strand teljes felújítását. Az utóbbi idők másik nagy és eredményes munkája volt, hogy 24 modern piaci alapú bérlakást alakított ki egy régi épületben, amely a saját tulajdona volt.
Az alapszolgáltatást, a távfűtést magas színvonalon és az ország egyik legalacsonyabb árfekvésén látja el a fogyasztók megelégedésére az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. A közelmúlt nagy sikere és munkája, hogy az ún. távhő tranzitvezetéket, - amelyen keresztül a városba érkezik a hőenergia a termelőtől - felújítja a cég, és csaknem teljes egészében föld alá helyezi. Ehhez a hatalmas feladathoz teljes támogatást sikerült elnyernie uniós és hazai pályázati forrásokból. A megítélt közel 1 milliárd Ft-os pályázati összeg Oroszlány város 60 éves történetében rekordnak számít minden szempontból. A beruházás 2015. év közepére teljes egészében elkészül.
A céget az elmúlt időszakban a rendkívül takarékos gazdálkodás jellemzi, hiszen 4 év alatt harmadára csökkentette hitelállományát, miközben semmilyen rendszerszintű vagy egyéb beruházás nem maradt el. A 2014. év minden bizonnyal rekord esztendő lesz az Oroszlányi Szolgáltató gazdálkodása szempontjából, hiszen felügyelő bizottsága nemrég tárgyalta a várható adózás előtti eredményt, amely meg fogja haladni a 140 millió Ft-ot. Ennyi még sosem volt az OSZ több évtizedes történetében.
A cég jó példája annak, hogy piaci viszonyok között is lehet tartósan eredményes egy közösségi tulajdonban lévő vállalkozás, miközben a fogyasztók is elégedettek a nyújtott szolgáltatásokkal.
További információért kérjük látogasson el a www.oszzrt.hu weboldalra >>>