Facebook

Világtalálkozó

Világklub

 
Világtalálkozó honlap

Világtalálkozó

 
PROGRAMAJÁNLÓ

AJÁNLÓ A PANORÁMA
VILÁGKLUB
MÁSODIK FÉLÉVI
RENDEZVÉNYEIBŐL
Idén megtartjuk
a X. Magyar Világtalálkozó
rendezvénysorozatát
Bővebben...


Szeretettel várjuk!


 
-
 
Vásárlás

 
Panoráma Magazin

A Panoráma Magazin lapszámai:

 
Dalok









 
Galéria

töltödés

 

 

Ismét bemutatkozott a Panoráma Világklub Kárpátalján

Ismét bemutatkozott a Panoráma Világklub Kárpátalján

Zene, tánc, ének, vers, beszédek

az ungvári esten

 

Kárpátalján már hagyománynak tekinthetjük, hogy a klubok rendezvényei csak többszöri nekifutásra valósulnak meg. Így történt ez 2014. április 12-én  Ungváron is, hiszen az ukrajnai politikai helyzet miatt a februárra kitűzött időpontot el kellett halasztanunk.  A nagyszőlősi társklub rendezvényéhez hasonlóan ez a rendezvény is remekül sikerült! Az ungvári társklub alakuló kulturális rendezvényére szép számban összegyűlt közönség több műfajban, magas színvonalú műsorszámokban gyönyörködhetett.

A jó hangulatot az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes táncosai teremtették meg, majd hallhattuk a különleges hangú Varga Kati népdalénekest, s elmélyülhettünk Kaszó Szüzenn zongoraművésznő által eljátszott Chopin darabban. Az előző napi Költészet napjára emlékezett Marcsák Gergely egy József Attila verssel, s mai kárpátaljai szerzők megzenésített költeményeivel. Nagy Anikó erőteljes, szép hangjával gyönyörű ruhában kápráztatott el bennünket magyar nótával és operettel.

A rendezvényünknek otthont adó Dayka Gábor Középiskola kedves igazgató asszonya, Keszler Stella nagy szeretettel mutatta be iskolájukat, s utána megnéztük az iskola történetét bemutató kisfilmet. Hatalmas sikert aratott az intézmény diákjainak nótázása, tánca. A végén pedig az eszenyiek - mintegy díszes keretbe foglalva a rendezvényt - egy városi polkával ismét jól szórakoztattak bennünket. Mosolygósan zárult a műsor.

Dupka Nándor, az Ungvári Társklub elnöke és Krón Melinda alelnök gyorsan túljutott a kezdeti izgalmakon, s néhány szóval a kárpátaljai társklubok többi vezetőivel együtt elmondták, hogy mi ragadta meg őket a Panoráma Világklub eszmeiségében és miért csatlakoztak. Eljött Matl Péter Munkácsról, Kázmér Dávid Beregszászról, Török Edit és Grigora Éva Nagyszőlősről.

Dr. Mezei László, a Panoráma Világklub Kárpátaljai Társklubok magyarországi alapító-társelnöke dr. Tanka László alapító-elnök nevében is köszöntötte a megjelenteket, és átadta meghívását a IV. Magyar Világtalálkozóra. Elmondta, hogy Kárpátalja idén a díszvendége a Világtalálkozónak, így sok kárpátaljaira számítunk.

Meghívásunknak eleget téve velünk volt a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivataltól  Majorossy László  úr, akit dr. Mezei László tájékoztatott a Panoráma Világklub életéről, s meghívta a Magyar Világtalálkozóra. Hogy részt tud-e venni? Az előrehozott ukrajnai választások ebbe sajnos beleszólhatnak.  Kedves kis állófogadással zárult az ungvári társklub első kulturális délutánja, amelyet bizonyára sok követ majd. Az asztal körül a Világtalálkozón való részvételünkről beszélgettünk, hiszen díszvendégek leszünk, s mi színvonalasan meg akarjuk mutatni a közönségnek Kárpátalja sokszínű, gazdag kultúráját.

Krónikás: Lovas Ilona,

a Panoráma Világklub Kárpátaljai Társklubjainak magyarországi társelnöke

© 2003-2016 Panoráma Világklub - Minden jog fenntartva | Impresszum | Szerzői jogok