Facebook

Világtalálkozó

Világklub

 
Világtalálkozó honlap

Világtalálkozó

 
PROGRAMAJÁNLÓ

 Egy a nemzet – könyvbemutató, május 18., Budapest – Meghívó
 
 Egy a nemzet – könyvbemutató, május 28., Tápiószentmárton – Meghívó


Szeretettel várjuk!


 
Vásárlás


 
Panoráma Magazin

A Panoráma Magazin lapszámai:

 
Dalok





 
Galéria

töltödés

 

 

Wass Albert Emlékév Díszünnepség – Örökség Díj átadás - 2018. január 7. Budapest, Duna Palota

Emlékév nyitány: díszünnepség a Duna Palotában

Wass Albert Örökség Díjak átadása gálaműsor keretében

Zsúfolásig megtelt Budapesten, a Duna Palota színházterme január 7-én, az író születésének 110. évfordulójának tiszteletére rendezett gálaműsoron. A felejthetetlen hangulatú estén első ízben kerültek átadásra a Wass Albert Örökség Díjak, amelyet dr. Lukácsi Éva, az Újszínház, Simó József és az Ismerős Arcok Zenekar vehetett át. Az est folyamán adományt gyűjtöttek az erdélyi, holtmarosi Tulipán Árvaház lakó számára.

Az ünnepség az író portréfilmjének képsoraival kezdődött, a „Fenyőfáktól a pálmafákig” című Szalay Róbert által készített alkotás részleteivel miközben a Kőbányai Széchenyi Általános Iskola gyermekkórusának tagjai, kezükben gyertyával a színpadra vonultak. Előbb Tarics Péter felvidéki előadóművész tolmácsolásában az „Üzenet haza” című vers, majd közös énekléssel, Szabó Sándor tárogatóművész közreműködésével a Himnusz hangzott el.

Wass Albert fiainak üdvözlő levelét Szalóczy Pál, Kazinczy Díjas előadóművész olvasta fel: „Édesapánk nagy megtiszteltetésnek venné, hogy életműve megvalósult és azt az óriási hagyatékot, melyet ő ránk bízott, velünk együtt hűségben és tiszteletben sokan ápolják” írták.

Dr. Tanka László, az Emlékév kezdeményezője, a Panoráma Világklub alapító elnöke, az íróhoz írt levelét olvasta fel: „Albert Bátyám!Gondoltad volna, hogy egyszer majd ekkora lesz a népszerűséged? Százezrek olvassák írásaidat. Szobrokat állítanak emlékedre. Utcákat, tereket neveznek el rólad. Filmeket készítenek regényeidből, alkotásaidat műsorra tűzik a színházak. Előadók járják műveiddel a világot, felolvasóesteket tartanak…Sejtem, elmosolyodsz, s azt mondod, - Arany Jánossal szólván-, hogy gondolta volna a fene…”

A gyermekkórus által előadott színes mezőségi incselkedő dallamok után sorra következtek a nagy tetszéssel fogadott versek, zenei feldolgozások. Dévai Nagy Kamilla  Liszt Ferenc-díjasérdemes művész és a Krónikás Zenede mellett felléptek Vincze B. András gitáros-énekes, Ágoston Máté, a Madách Színház művésze, Jónás Csaba felvidéki előadóművész, K. Szabó Benedek, Gyöngyösi Szabó Katalin és Suták Ferenc.

Közben Joó Géza műsorvezető a közönség soraiból néhány jelentős személyiséget kérdezett meg: Sándor Zoltán iskolaigazgatót; Erdélyből, a Tulipán Árvaház képviselőjét, Bartha József református lelkészt; Mező Tibort, a Kárpáteurópa Utazási Iroda igazgatóját, a Wass Albert Emléktúra szervezőjét; Tömör Jánosnét, az Emlékmúzeum vezetőjét; Németországból dr. Gotthard Csillát és Nagy Kemény Gézát Marosvécséről. Valamennyiük rövid, tartalmas mondanivalója nagy érdeklődésre talált.

 

Majd következett az Örökség Díj átadása a Regélő Táltos Dobcsapat parádés bevonulásával, dr. Papp Lajos Wass Albert Díjas szívsebész megható gondolataival. A díjakat dr. Tanka László és Nagyváradi-Kis Anna adta át a kitüntetetteknek.

Dr. Lukácsi Éva Floridából video üzenetben köszönte meg az elismerést; Dörner György az Újszínház színész-igazgatója az Intelem című vers elmondásával; Simó József a Hontalanság hitvallása és a Veletek vagyok című versek tolmácsolásával. A hálás közönség állva énekelte az Ismerős Arcok Zenekar két kiválóságával, Nyerges Attilával és Leczó Szilveszterrel a Nélküled című dalt. Zárásként - Wass Albert erdélyi származására tekintettel- a fellépők és közönség együtt énekelték el a Székely Himnuszt.

A következő kiemelkedő eseményre, az „Örökségkönyv – Wass Albert szellemi hagyatéka a Kárpát-medencében és a nagyvilágban” című kötet ünnepélyes bemutatójára február 16-án, 17 órától Budapesten, az OKISZ-székházban kerül sor az író halálának évfordulója alkalmából.

https://www.youtube.com/watch?v=VbMpUaz-s9w



A Wass-fiúk üdvözletét olvassa fel Szalóczy Pál


Dr. Tanka László köszöntője




 

 

© 2003-2023 Pano