Facebook

Világtalálkozó

Világklub

 
Világtalálkozó honlap

Világtalálkozó

 
PROGRAMAJÁNLÓ

 Egy a nemzet – könyvbemutató, május 18., Budapest – Meghívó
 
 Egy a nemzet – könyvbemutató, május 28., Tápiószentmárton – Meghívó


Szeretettel várjuk!


 
Vásárlás


 
Panoráma Magazin

A Panoráma Magazin lapszámai:

 
Dalok





 
Galéria

töltödés

 

 

Társadalmi Fórum

Sikerrel zárult a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának
Társadalmi Fóruma Zalakaroson


Harmonikus együttműködés határok nélkül

 Marosvásárhelytől Magyarországon át Mauritániáig
érkeztek vendégek a konferenciára


  Nagy sikerrel zárult a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának két napos Társadalmi Fóruma a minap Zalakaroson, ahová a hazai meghívottak mellett érkeztek vendégek Maros megyéből, Beregszászról, Nagyváradról, Kovászna megyéből, Pozsonyból, Besztercebányáról, sőt még az afrikai Mauritániából is, és képviseltették magukat a Panoráma Világklub megyei és külhoni országainak elnökei, a Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Szövetség vezetői is. A mintegy száz fős tanácskozás  résztvevőit dr. Orbán István elnök köszöntötte, és beszámolt  az elmúlt tíz hónap munkájáról, eredményeiről, majd felvázolta az elkövetkező időszak főbb feladatait,  közre bocsájtva a szövetség tartalmi munkájához irányt mutató téziseit. Ezt követően hozzászólások sora következett, neves szakemberek, köztisztviselők, civilszervezeti vezetők számoltak be egy-egy szakterület munkájának tapasztalatairól, a jövőbeni lehetőségekről. Hangsúlyozták: a Konföderáció szükséges. A konferencián elismeréseket adtak át, valamint személyi kérdésben is döntöttek: a közösség 2014 december 31-ig ismét dr. Orbán Istvánt választotta elnökéül, aki a Tézisek-Nyilatkozat tervezetét is átadta a résztvevőknek.

 Mint ismeretes, a múlt év júliusában, a II. Magyar Világtalálkozó ünnepélyes budapesti megnyitóján került sor a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának megalakítására, akkor írta alá 24 alapító és 18 támogató a CSZNK Alapdokumentumát, amely célul tűzte ki, hogy  a Kárpát-medence és az azon túli országok civil szervezetei az új évezred kezdetén, a hit, a reménység és a szeretet jegyében, embertársaik iránt érzett felelősséggel elhatározzák, hogy a nemzetek és a nemzedékek közötti tartalmas kapcsolat kialakításával, harmonikus együttműködésben, egymás tapasztalatait kölcsönösen hasznosítják. Kinyilvánították, hogy büszkék nemzeteik eredményeire, s arra hogy a népek alkotmányos kormányzatai jogszabályokban biztosítják a civil szervezetek megalakulásának lehetőségét és anyagilag is segítik működésüket.

 E gondolatkör jegyében szerveződött a zalakarosi Társadalmi Fórum, amelyre a közigazgatási és a civilszféra kiváló szakemberei is eljöttek. Dr. Orbán István elnök, s Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács alelnökének bevezető előadásait követően dr. Kiss László alkotmánybíró, egyetemi tanár tartott élvezetes előadást az emberi szabadságjogok értelmezéséről, különös tekintettel a civilszerveződések tevékenységére, s jogi státuszára.

 A közigazgatási járások kialakulásával megváltozott gyermek- és ifjúságvédelem új helyzetét tekintette át előadásában  dr. Forgács László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szaktanácsadója. A szociális és gyermekvédelmi közigazgatási munkájának  helyi gyakorlatát  ismertette dr. Egyed Péter , a Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője, majd  a társadalmi és civil kapcsolatok együttműködésének  lehetőségeit taglalta előadásában  dr. Ványai László Levente , az Emberi Erőforrás Minisztériuma  Civil Kapcsolatok Főosztályának képviselője.

 A Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának megalapításában és működésében aktívan részt vesznek a tíz éves Panoráma Világklub vezetői is, és nem csak Magyarországon, hanem  szerte a nagyvilágban – erről szólt az alapító elnök,  dr. Tanka László. Majd Ahmed Szliman, az Európa Afrikáért Alapítvány mauritániai elnöke mondott köszönetet azért, hogy határok nélkül, nemzetre és vallásra tekintet nélkül együttműködhetnek  a civilszervezetek. Joó Géza, a Magyar Világtalálkozó  szóvivője, a május 19-26 között számos helyszínen megrendezendő  eseménysorozatra hívta meg a jelenlévőket, megemlítve, hogy kiváló alkalom kínálkozik a civilszervezetek együttműködésére is, hiszen tavaly 58 országból mintegy 25 ezren vettek részt a különböző eseményeken. Nagyváradi-Kis Anna a Kaposváron, május 23-án megrendezendő Partnervárosok Fórumára adott át meghívót, amely a civilszervezetek további együttműködésének új lehetőségeit tárja fel. Végezetül pedig dr. Tamás Gábor református lelkész számolt be az Amerikai Egyesült Államokban tett több évtizedes missziójáról, s papi áldását adta arra a munkára, amelyet a jelenlévő civilszervezetek vezetői önzetlenül, példás összefogást mutatva végeznek.

 A tanácskozás további részében a fiatalkorúak közlekedésre való nevelésének tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal Vácz Edit, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság őrnagya, Farkas Józsefné elnök pedig a Cigány Érdekképviseleti és Közhasznú Szervezet tevékenységét mutatta be. Ezután következtek a Kárpát-medencei civil szervezetek: Jr.Puia Lucian Chalin general director Bihar Megye, Nagyvárad; Fehér Gabriella vezérigazgató-helyettes Kovászna Megye, Sepsiszentgyörgy;  dr. Schmidt Lóránd vezérigazgató Maros Megye, Marosvásárhely; Mária Zupko member of regional Parlament Szlovákia, Besztercebánya;  és Kázmér Dávid  alelnök, Kárpátalja Beregszász képviseletében. Valamennyi előadást nagy érdeklődéssel kísérte a hallgatóság, s a két napos tanácskozás jó alkalmat teremtett az együttműködések, kapcsolatok további fejlesztésére is.

 A konferencián elismerések átadására is sor került. „A gyermeki jogok érvényesüléséért végzett kiemelkedő munkáért!” kitüntetést vehetett át: Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács alelnöke, Czene Attila, a Somogyi Hírlap felelős szerkesztője, Vácz Edit rendőr őrnagy, a BM Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője, Varga Lajosné igazgató és a Freya Hotel dolgozói .

 A Konferencia egyhangú szavazással dr. Orbán Istvánt 2014. december 31-ig megerősítette elnöki tisztségében. A találkozó résztvevői kifejezték elismerésüket a kiváló szervezésért a Magyisz vezetői gárdájának, s a zalakarosi helyszínt biztosító Freya Hotel kollektívájának, hangsúlyozva, hogy a két napos Társadalmi Fórum jelentősen hozzájárult a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának további erősödéshez. Dr. Orbán István elnök bejelentette, hogy a III. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatán, mint mindig, most is méltó módon jelen lesznek, sőt május 24-én, a Kárpátalján, a Szolyvai Emlékparkban egy emlékmű avatására is sor kerül, ezt követően pedig Beregszászon rendeznek konferenciát a MAGYISZ és a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációja képviselőinek részvételével, ősszel pedig Marosvásárhelyen tartanak régiós Fórumot. A tanácskozás további részében  a jelenlévők egyhangúlag elfogadták a  Nyilatkozatot, s megköszönték, hogy dr. Orbán István elnök biztosította számukra, hogy  a két napos konferencián térítésmentesen vehettek részt a négy csillagos  Freya Hotelben.

 

Világklub Sajtószolgálat

© 2003-2023 Panoráma